kelet-afrika közelebbről

a habub egyfajta homokvihar, ami többek között szudánban is megfigyelhető.

Címkék

Minden lehetséges

2012.03.01. 01:06 - fehér emi

Ma például megint egész  konkrétan azt éreztem, hogy vissza kell térnem. Van ez így néha, a sok töprengés és pro és kontra ellenére, teljesen tisztán megfogalmazódik bennem, hogy vissza kell mennem Szudánba. Pont nyolc hónapja jöttem el.

Nem is nézem vissza, hogy miket írtam azelőtt, legutóbb. Bombázások, Dél-Kordofán, aztán beindult Kék Nílus államban is a háború, nem állnak jól a dolgok Szudán és Dél-Szudán között sem, de ezeket nem ide írom meg. Elhagytam ezt a blogot, mint ahogy otthagytam a kartúmi szobámat a folyton homoklepte erkéllyel, a tízperces bokatörő sétát a lakás és a konténer-iroda között, a hajnali hatos kelést és a nílusi kocogást.

 Minden egy képben: homok, hold, Nílus a zöld mögött

Elszoktam teljesen a világ legrosszabb hangú imámjától, aki a velünk szemközti mecsetben ha rákezdett, úgy tűnt, mintha a nappaliban üvöltene. A friss kenyérszagú hajnalokat, a bársonyos, éjszakai szellőt egy ház tetőteraszán, az őrült sebességű főútat, a Share Afriqiyah-t, amin különösebb tétovázás nélkül, a vészvillogóra hagyatkozva simán leparkolnak az emberek, hogy felkapják a napi kebabjukat.

Azt szokták kérdezni, hogy milyen volt Szudán. Általában azt válaszolom, hogy hát érdekes, én nagyon megszerettem. Nem megyek bele abba, hogy mennyire megviselt az utolsó két hónap, az, hogy nem tettünk semmit. Hogy egy egész szombatot töltöttünk a barátnőmmel a tévé előtt ülve, a körmünket rágva, és a dél-kordofáni Kaduglit hívtuk telefonon. Hála az égnek, kicsöng. És Jallab, a rádiós munkatársam azt mondja, köszönöm, hogy hívtál, valahogy túléljük ezt inshallah. Vissza akar menni a táborból a városba, megnézni, mit vittek el a házából (mindent), pedig feketelistán van, ki van függesztve a neve a repülőtéren, tudom meg valaki mástól. SPLM-szimpatizáns. Nuba. Aztán elcsuklik a hangja. A bátyámat lelőtték Dillingben. Ment az utcán és lelőtték.

Tucatjával jöttek a kordofáni menekültek. Azok, akik sok pénzt tudtak fizetni egy-egy arab sofőrnek, hogy hozza őket északra. Vagy felszálltak egy buszra és reménykedtek benne, hogy nem szállítják le és lövik őket agyon, mint azokat, akiket az ENSZ-tábort övező kerítés mellett, az egyiptomi békefenntartó katonák szeme láttára.

És azt szoktam még mondani, hogy valami leírhatatlan dolog fogott meg Szudánban. Az, hogy mennyire beteg. Az összetettsége. Hogy mikor azt hiszed, hogy kezded érteni, kiderül, hogy újra és újra meg tud lepni. Egy dologban talán egyetért dél és észak, meg még talán kelet és nyugat is. "In Sudan, everything is possible." Mennyiszer hallottam ezt, és nem feltétlenül csak pozitív előjellel.

Ha visszamennék, akkor lehetne ezt a minden lehetségest egy kicsit cincálgatni. Arról nem is beszélve, hogy ihatnék hozzá egy friss mentateát. Bedún szukkar. Spóroljuk ki azt az öt teáskanálnyi cukrot.

Címkék: személyes ensz szudán összecsapás dél kordofán

A bejegyzés trackback címe:

http://habub.blog.hu/api/trackback/id/tr434232806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.