kelet-afrika közelebbről

a habub egyfajta homokvihar, ami többek között szudánban is megfigyelhető.

Címkék

Etnikai és politikai alapú harcok Dél-Kordofánban

2011.06.11. 20:14 - fehér emi

Ami Kordofánban történik, az rémálom. A történések azért is megviselnek, mert Kordofán közel áll a szívemhez: itt tapasztaltam meg az első igazi habubot, kirándultam a Nuba-hegyekben és kezdetektől fogva úgy éreztem, hogy mind az arab nomádok, mind a nubák azonnal befogadtak.

A hely, amely még két hónapja is viszonylag békés volt – a felszín alatti feszültségtől eltekintve –, most etnikai és politikai alapú összecsapások helyszínévé vált. Szemtanúk szerint az északi hadsereg (Sudan Armed Forces, SAF) házról-házra jár Dél-Kordofán fővárosában, Kadugliban, és SPLA (Sudan People's Liberation Army)-szimpatizánsokat keres, majd letartóztatja vagy megöli őket.

"Az egyik rokonomat tegnap Kurgul falu utcáján lőtték le," mondta megtörten egy kadugli kollégám, akivel telefonon beszéltem. Kurgul Kaduglitól mintegy 50 kilométerre északra fekszik. Hozzátette, aki núba származásúnak tűnik, azonnal célponttá válik.

Eddig több tízezren menekültek el Kadugliból, az észak-kordofáni El Obeid felé. Néhányan viszont még mindig az ENSZ kadugli bázisa mellett keresnek menedéket, bár a humanitárius segélyt megnehezíti, hogy a menekültek nagy része fegyvert visel.

A mintegy 60 ezres lakosságú Kadugli és az egyetemmel büszkélkedő Dilling város állítólag szinte teljesen kihalt, Kadugli templomát felgyújtották és az érsek irodáját feldúlták.

A többnyire núba harcosokból álló kordofáni SPLA a Núba-hegyekbe húzódott vissza, és innen folytatnak gerillaharcot. A kadugli repteret a SAF napok óta hol lezárta, majd megnyitotta, azonban tegnap délelőtt óta ENSZ-gépek sem landolhatnak, hanem csak az északi kormány helikopterei.

A június 5-én kirobbant konfliktus óta nem ritka Antonov és MiG-29-gépek feltűnése  a kordofáni égen. Tegnap délelőtt Dél-Kordofán és Unity állam határán, Észak és Dél-Szudán által vitatott területen fekvő Jau várost bombázta az északi haderő.

Az SPLA csapatainak egyik fő bázisa Jau, így a támadás nem véletlen. Eddig öt halottról számoltak be.

Az Egyesült Államok kormánya tegnap azonnali fegyverszünetet követelt, és az Amnesty International is sürgette a civilek ellen elkövetett támadások megszüntetését. Az kéne még, hogy a töketlen – ám második ENSZ főtitkári körre törő – Bank Kimun is szóljon már valamit, ha már a zambiai békefenntartók nem voltak képesek semmit tenni az abyei dinka lakosság megvédéséért, és az egyiptomi csapatok is inkább az árnyékban hűsölnek, semmint vizet szereznének a kadugli menekültek számára.

Címkék: politika személyes hír szudán menekültek dél kordofán

A bejegyzés trackback címe:

https://habub.blog.hu/api/trackback/id/tr172976032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JavierZanetti 2012.04.19. 08:00:27

Szia!
Most találtam rá a blogodra, jókat írsz nagyon!
És amiért valójában írok!
Egy nagyon jó barátom elképzelhető, hogy pár év múlva Szudánba költözik a családjával és féltem őt. Elég fura hírek érkeznek ide a hazánkba az interneten keresztül az országról és nem akarom, hogy egy veszélyes helyre menjen.
Szeretném tudni, mennyire kockázatos oda költözni, tudni akarom, hogy biztonságban lesz e ott.
Válaszodat előre is köszönöm
e-mail címem: tsix20@gmail.com

HgGina 2012.04.27. 22:37:39

Afrikában jelenleg nagyjából az egyetlen, normálisan élhető, békés ország Ghana. A többit meg inkább egy nagy búra alá kéne tenni, hogy ott öldököljék egymást, és ne rontsák a világ békésebbik felének a levegőjét.