Kicsit belassult a blog, de nem azért, mert nem történik semmi, csak idő nincs a történéseket kommentálni. Kezdhetném azzal, hogy a minap egy kormánypárti szerkesztővel hozott össze a sors, aki azonnali fotózkodni akart: kezet kellett fognunk az irodájában, mint holmi politikusoknak, és kényszeredetten mosolyogni vagy három percig. Lehet, hogy – ha eddig nem – az utóbbi két hétben sikerült rákerülnöm mindenféle listákra a sajtószabadságos kérdéseimmel.
De ez lényegtelen például ahhoz képest, hogy Hasszán al-Turabit, az iszlamista ellenzék fő alakját megint őrizetbe vették. Igazából vádat még nem hoztak ellene, indokolni sem nagyon igyekeztek, hogy a hetvenhat éves ideológiai vezetőt, aki húsz éve Besírt hatalomra segítette, miért vitték el múlt héten az otthonából.
Hétfőn jött a hír, hogy a kormány állítása szerint Turabi együttműködött az egyik dárfúri lázadó csoporttal, a JEM-mel, úgyhogy lesz mire hivatkozva perbe fogni. Valójában viszont sokkal kézenfekvőbb az a magyarázat, hogy a rezsimnek nem tetszett, amit a múlt héten mondott az elnökről. Mégpedig, hogy Besírnek szembe kell néznie a Nemzetközi Büntetőbíróság döntésével, amelyre még mindig csak várakozunk.
Hónapok óta újabb és újabb pletykák születnek a nyilvánosságra hozatalról. A legtöbben arra számítanak, hogy az ICC kiadja a körözést Besír ellen. A szudáni ismerőseim nagy része tulajdonképpen másra sem vár, de sokan állítják, hogy nem pusztán Besírrel, hanem az egész rezsimmel van baj.
Annak ellenére, hogy fenyegetőzött, a JEM eddig nem támadott, bár elemzések szerint az ICC döntés után feljogosítva érezhetik majd magukat az agresszív dárfúri támadásokra. Az meg, hogy a nemzetköziekkel mi lesz, csak kiderül végre. Néha úgy tűnik, bármi jobb lenne a hosszasan elnyúló feszültségnél, a médiában zajló vádaskodásnál meg az apró, fizetett tüntetéseknél.
