kelet-afrika közelebbről

a habub egyfajta homokvihar, ami többek között szudánban is megfigyelhető.

Címkék

Érkezzen szombaton

2008.09.19. 01:43 - fehér emi

Lefolytattunk egy kábé negyvenöt perces motivációs interjút így a finisben. Mindig tanulságosnak mondhatók azok a kérdések, hogy vajon mi volt az eddigi legnagyobb szakmai sikerem, milyen típusú emberekkel nem tudok együtt dolgozni, szerintem milyen jellemvonásokkal rendelkezik egy önkéntes, hogyan látom magam néhány éven belül, és foglaljam gyorsan össze, milyen vagyok én. Ilyenkor az ember persze igyekszik negatívumot is említeni, olyat, ami már csaknem pozitívumba hajlik.

A lényeg, hogy a kapcsolatom szerint megfeleltem a végső teszten. És ha legközelebb is jelentkezem önkéntesnek, ezen már nem is kell átesnem. Viszont most még csináljam meg az internetes biztonsági képzést (say what?), az utazásom menetrendjét pedig hamarosan küldi. És mégis, kérdezem, szerinte mikor kell majd indulnom? "A szudáni iroda azt szereti, ha szombaton érkeznek az önkéntesek, mert akkor van szabadnap." Oké, de melyik szombaton, két hónap múlva vagy a jövő héten? Azt gondolja, hogy akár október első hetében indulhatok. "Igen, tulajdonképpen intézheti a védőoltásokat", hagyta rám mellékesen.

Címkék: személyes indulás előtt

A bejegyzés trackback címe:

https://habub.blog.hu/api/trackback/id/tr3670772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása