Az életem az utóbbi egy hétben meglehetősen megváltozott: egy félkatonai bázison lakom egy konténerben, igaz csak átmenetileg. Napközben szinte egyáltalán nem eszem, csak iszom, viszont este rendesen vacsorázom. Hosszúnadrágot hordok 45 fokban, naponta bejelentkezem a rádión (radio check, over), és viszlát helyett azt mondom, hogy ma asszalama.
Az első afrikai hetemet méltóképpen ünnepeltem egy kiadós gyomorrontással – először győzködtem magam, hogy a láz és a fejfájás az előző napi piacozásnak, gintonicnak és vizipipázásnak volt köszönhető. Egészen késő délutánig úgy gondoltam, hogy inkább csak borogatom magam, hadd irtsa a láz, ami nemkívánatos a szervezetemben, aztán inkább felhívtam az ügyeletes doktort. Ő behívott a rendelőbe, megmérte a pulzusomat, nagyon szép kifejezéssel – tapasztalt orális dehidrációt is? – megkérdezte, hogy hánytam-e vagy csak fostam. Aztán pár percig gyógyszereket keresett, mialatt én megpillantottam az amúgy tisztának tűnő folyosón átszaladó apró kisegeret. „Talán jó, ha tudja, hogy ott van egy patkány”, közöltem az orvossal, erre ő széles mosollyal kezet rázott velem, és gratulált, hogy milyen jó megfigyelő vagyok. Ezután megitatott velem egy liternyi hidratálósót, adott pár paracetamolt, és garantálta, hogy jó éjszakám lesz. Ha pedig esetleg maradnak a tünetek, jöjjek vissza másnap a maláriateszt miatt. Egyébként nagy volt a pofám a múltkor: igenis vannak szúnyogok Kartúmban, és csípnek is. De jelenleg legalább nincs kimondott maláriaszezon.
Másodnap még gyengélkedtem kicsit, de az algériai-német ismerősöm végigvitt a városban és megnéztünk pár lehetséges albérletet (mind többe kerülnek, mint Budapesten, de erről majd később). Még este nyolckor is kb. 42 fok volt, iszonyatos fáradtság vett erőt rajtam, és a cheesland jellegű mozzarella-szárított paradicsom-pesto szendvics után semmi mást nem kívántam, csak az állott szagú, puritán konténeremet. Beugrottunk még egy szupermarketbe vízért, ahol avokádót és hatalmas meglepetésemre még Snapple-t is lehetett kapni. Aztán hirtelen arra kaptam fel a fejemet, hogy tagadhatatlanul ’90-as, kínos diszkózenére magyarul énekel valaki fahangon. Földbe gyökerezett a lábam, és percekig röhögtem. A végső mérleg mégiscsak az, hogy Kartúm egyik kivilágítatlan utcáján a remixelt Tinidal aranyozta be az estémet.
