Tájkép egy kisteherautó platójáról
Ha nem magyar volnék, valószínűleg még jobban elképednék, amikor reggel hatkor kezében sörösüveget lóbáló emberrel találkozom. És nem egy átbulizott éjszaka utáni hajnalról van szó, hanem egy átlagos péntek reggelről a Malawi-tó partján. Annyi ittas embert rég nem láttam, mint a dél-afrikai Malawiban, amely ennek ellenére vagy éppen ezért valóban “Afrika meleg szíve”.
Mielőtt ide kirándultam volna, kábé két dolgot tudtam az északon Tanzánia, nyugaton Zambia által határolt és Mozambikba ékelődő Malawiról: nagyon szegény, és nagyon magas a HIV-vel fertőzöttek és az AIDS-árvák száma. Mindkét állítás igaznak bizonyult, viszont felmerült bennem a kérdés nem kevésszer, hogy vajon miért nem látogat több turista ide, hiszen az ország lenyűgöző.
A Malawi-tó Cape Maclear dombjáról nézve
A cikkcakkos, zöld hegyekkel tarkított tájkép és az országon észak-dél irányban végighúzódó Malawi-tó vetekszik Ruanda, Uganda vagy épp Tanzánia kínálatával, és rettentő olcsó az alkohol.
Amikor a poros főváros, Lilongwe meglátogatása és a Zomba-fennsík megmászása után elérkeztem a tóhoz, furcsállottam, hogy nem lehet kapni a helyi, Kuche Kuche nevű sört. Frankie, a Venice Beach Backpackers bárosa közölte, hogy az egész Mangochi-térségben fogytán van a Kuche Kuche, viszont a Carlsberg négy-öt fajtája kapható. „A Carlsberg vehemensen terjeszkedik,” tette hozzá.
A dán cég kb. az angoloktól való függetleneség óta van jelen az országban, és kezdetben valamiféle segélyprojektként indult, olvasom egy svéd rádió honlapján. A Kaliber című műsor helyi riportja szerint a Carlsberg a malawi sörpiac 97 százalékát uralja. A Classic, Green, Stout és Special változatok többsége a boltban olyan fél dollárnyi összegért (mondjuk száz forint) beszerezhető. Emellett helyenként fellelhető a drágább Elephant, amely 7,2 % alkoholtartalommal büszkélkedik.
Monkey Bayben megáll az idő
A hajnali sörözők mellett nemegyszer láttam részegen tántorgó malawi fiatalt vagy a helyi étkezdében rettentő alkoholos lehelettel felszolgáló férfit. Helyiekkel folytatott beszélgetésekből az derült ki, hogy 1) a tópartra látogató fehérembert majmolják, aki a nap bármely szakában képes inni 2) azért isznak, hogy felejtsenek. Plusz, ha az ember sörrel tölti meg a gyomrát, kevésbé érzi az éhséget.
Egy 2008-as adat szerint malawiban az egy főre jutó nemzeti jövedelem 290 dollár (havi kb. $24). Az egyik buszútamon közölte velem egy általános iskolai tanító, hogy havi 115 dollár a fizetése. Ebből aztán nem lehet nagy lábon élni, és nem véletlen, hogy középiskoláig a lányok már csak olyan 30 százaléka jut el.
Cape Maclear-i lurkók
Helyi lakosokkal beszédbe elegyedve, rövidúton vagy kerülők során, de eljutottunk a szponzoráció-kérdéséhez. A Mphatso (chichewa nyelven „Adomány”) nevű tizenéves lány párszáz dollárt kért, hogy beiratkozhasson középiskolába. Steadie nevű hegymászótársam pedig idegenforgalmi kurzust akart elvégezni olyan 260 dollárért.
Ezek noha pitiáner összegek, nyilván nem fenntartható projektek. Ennek ellenére a fehérember adakozik, és tucatnyi orvostanhallgató jön gyakorlatra vagy önkéntesnek, majd mielőtt hazamegy, odaajándékozza a mászóbakancsát (melynek ára egyhavi malawi fizetés) a helyi idegenvezetőnek.
Akinek a neve például Kingsray, azaz a király sugara. Romantikusak ezek a malawiak.
