Két hónap magyarországi távollét után ismét itthon vagyok. Szudánban.
Soha nem gondoltam volna, de jó visszajönni. Az életem itt zajlik már csaknem két éve, lehet, hogy pont ennyi kellett ahhoz, hogy ne reményvesztettséget és utálatot érezzek a sivatagos Kartúmba való visszaérkezéskor.
És az áprilisi országos választások után az izgalom folytatódik, történelmi időket élünk.
Dél-Szudán 2011. január 9-én szavaz arról, hogy külön akar-e válni vagy északkal közös ország marad-e. Rettentő sok a kérdés, a héten a szudáni delegáció New Yorkban megtárgyal közűlük párat az ENSZ Közgyűlése előtt, ahol Barack Obama is megjelenik elvileg.
Mindenki a népszavazásról beszél, bár egyelőre kérdéses, hogy az egyáltalán kivitelezhető-e alig 100 napon belül, hiszen a logisztikai feladat hihetetlen. Az egyik szudáni barátom ma egy ide kapcsolódó kérdést tett fel a Facebook oldalán: mi hiányozna az embereknek, ha az ország valóban kettészakad.
A kommentek nagy része eldöntöttként kezelte a kérdést, minthogy úgy is fest. Viszont meglepő módon valahogy akként reagáltak az emberek, mintha a szakadás az "egy szudáni" kultúra végét is jelentené.
Nekem meg erről az alábbiak jutottak eszembe. Aztán majd egyszer megírom magyarul is, hogy mi az, ami nekem hiányozna.
As a foreigner, I feel sad that most of the comments are already nostalgic, as if either way the poll swings the country would go to the dogs. Do we think that by a split Southerners would be complete strangers in the north? Do we believe the south would automatically disown the souqs, the amjads and the haboob of the north? I hope that the future holds something brighter for Sudan, be it one country or not.
But let me slip a little into "future nostalgic" too: I will miss the winter night breeze give me a pleasant chill, I will miss mixed juice and fool Sudani, I will miss colours and smells during my morning run, the unexpected haboob at the Nuba Mountains, picnic at Jebel Awlia, the Mbororo dairy ladies at the Damazin market, I already miss the shisha cafes, children smiling at me in Al Taif, the green landscape opening up while approaching Juba, the avocados from the south and the grapefruits from the north, which nothing compares to.
And people's questions Sudan keif? The sound of geccos in my room. Liberated and joyful faces at Sudan Boom Box events. Simplicity of life, stoic acceptance of struggle in the eyes of women in Khartoum's squatter areas. Fatur with my beautiful Sudanese friends in Kadugli. Ethiopian restaurants of Wau, the cleanest city in the south. The stars that at times are hidden by dust from my curious eyes. This khawaja wishes you the very best, Sudan.
