Két napja beszéltem Istvánnal. Egyeztettünk arról, hogy két hét múlva jön Kartúmba El-Faserből, és mielőtt továbbutazna Magyarországra, iszunk egy kávét. Ez viszont várat magára addig, amíg az emberrablók úgy döntenek, hogy az egyetlen darfúri magyar elég publicitást hozott nekik, majd elengedik.

Néhány fegyveres csütörtök éjjel betört Istvánék észak-darfúri házába, és három férfit betuszkolt egy UNAMID autóba, az ENSZ-Afrikai Unió (UNAMID) szóvivője, Kemal Saiki szerint.

Kettejük el tudott menekülni, ámde a harmadikat, Istvánt, a csomagtartóba zárva vitték magukkal. Később az enszes autót megtalálták, és jelenleg keresik a magyar férfit.

A megdöbbentő az, hogy emberrablások a viszonylag biztonságos El-Faserben nem, csak fegyveres autólopások szoktak történni. Nem véletlen, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának El-Faseri látogatása napján történt az incidens. A többtucat darfúri lázadócsoport célja általában pusztán az, hogy nemzetközi figyelmet szerezzen magának, amit az ENSZ azzal ellenpontoz, hogy a rebellis csoportnak még csak a nevét sem hozzák nyilvánosságra, és – hivatalosan – semmilyen anyagi követelést nem teljesítenek feléjük.

A fogvatartottakat nem ritkán több hétig vagy akár 100 napig fogvatartják, mint a UNAMID két munkatársa esetén, akiket augusztuban raboltak el a nyugat-darfúri Zalingeiben. Az emberrablók gyakran többmillió dollárt követelnek, vagy azt, hogy a kormány fejlessze végre Darfúr egészségügyét, oktatását és általában a rettentő silány infrastruktúrát – amelyet a 2003 óta zajló konfliktus maga után hagyott a körülbelül kétmillió menekülttel (internally displaced persons) együtt.

Mindez rettentő negatív médiakörnyezetben történik, amelyben nap mint nap megjelenik valamiféle elemzés arról, hogy Szudán közel áll egy esetleges újabb konfliktushoz.

Az olyan áltudományos és álbennfentes firkászok, mint Nicholas Kristof, pedig részletesen, napra pontosan lebontott teóriákat gyártanak egy újabb népirtás kezdetéről. Vérlázító, ahogy Kristof a kartúmi kormány által felbérelt lovas milíciák támadásáról ír, és százezrek életét követelő konfliktust vetít elő.

Úgy tűnik, mintha a nemzetközi média nyálcsorgatva várná, ahogy a "muzulmán, arab észak" falvakat éget fel és kalasnyikovval felszerelkezve lemászárolja a "keresztény, fekete afrikai dél" népességét, amint azok 2011. január 9-én népszavazást tartanak arról, hogy különváljanak-e és saját országot hozzanak létre.

Naivitást félretéve, lehetséges, hogy lesznek konfliktusok, főként az olajban gazdag, a 2005-ös békeszerződés óta különleges státuszt élvező Abyei környékén. Abyeiben szintén népszavazást tartanak majd januárban arról, hogy a város maradjon-e jelenlegi státuszában vagy Dél-Szudánhoz tartozzon-e.

Mindebből a főváros, Kartúm, persze nem sokat észlel. A mintegy 40 milliós ország, mely Afrika legnagyobbja, többi területéhez képest Kartúm maga a tejjel-mézzel folyó Kánaán, ami nem is meglepő az olajból belepumpált pénzeknek és (főként kínai és arab) befektetéseknek köszönhetően.

Arról pedig csak elmélkedni lehet, hogy vajon merre mozdul el az ország januárban, hiszen mintegy másfél millió dél-szudáni él északon évtizedek óta – hiszen ide menekültek a mintegy negyven évig tartó polgárháború során. És nem valószínű, hogy mindannyian készek feladni az itteni egzisztenciájukat Dél-Szudán korrupt politikusai, földútjai és hevenyészett fúrt kútjai miatt még akkor sem, ha a politikusaik szerint északon mindig csak "másodosztályú polgárok maradnak".

Vigyázó szemét a világ egy ideje, legalábbis Hillary Clinton felelőtlen kijelentése óta – mely szerint az ország egy "ketyegő időzített bomba" – Szudánon tartja. Nem lesz itt baj, valahogy úgyis megegyeznek. Bármennyire is érdekében áll a világ tehetősebb felének, hogy folyjon a vér, ha lehet, patakokban.