Nyilván nem gondoltam, hogy szuperbiztonságos helyre jövök önkéntesnek – bár állítólag Kartúm Afrika legbiztonságosabb városa –, de belülről szemlélve azért kicsit másképp festenek az események. Július óta narancssárgább a veszélyességi jelzés az egész országban, de mivel az ICC (Nemzetközi Büntetőbíróság) még mindig nem döntött, hogy elfogatja-e az elnököt vagy nem, mindenki csak spekulál és várakozik. A héten viszont a helyi média elsikoltozta, hogy az ENSZ együttműködött Ocampo főügyésszel. A szervezet ezt pár napig tagadta, pedig hát természetes, hogy kiadna dokumentumokat a dárfúri népirtásról, ha vannak neki ilyenek, és naná, hogy vannak. Néhány napja pedig Ocampo is elismerte, hogy eljutottak hozzá beszámolók. Ha pedig a kormánynak úgy tartja a kedve, akkor azt mondhatja az összes nemzetközi szervezetnek, hogy köszönjük szépen a közreműködést, 72 órát adunk arra, hogy mindenki összecsomagoljon.

Ennek a szcenáriónak egyesek nem sok esélyt adnak. A kormány egyelőre úgy tesz, mintha tevékenyen akarna javítani a dárfúri helyzeten, elindítottak például egy „népi kezdeményezést”, amelynek egyértelműen az a célja, hogy a főnök nemzetközi megítélésén javítson. A dárfúri lázadó csoportok közül mindenesetre egy sem csatlakozott hozzá.

Vannak olyanok is azért itt helyben, akik szerint viszont hasznos, ha mindenki összekészíti azt a maximum tizenöt kilós táskát, amit szükség esetén magával vinne. Néhány héten belül az ICC állítólag eldönti, hogy forszírozza el-Besír elfogatását vagy sem. Akkor majd kiderül, hogy a narancssárga átmegy-e pirosba. Én azért szívesen találnék addig is egy albérletet, mert a konténer kezd nagyon koszos lenni, ráadásul tegnap vagy tíz szúnyogot agyoncsaptunk tizenöt perc alatt. De nem fogok kifizetni előre három hónapnyi albérleti díjat, arabbébik.