Iszonyatosan fárasztó tud lenni, ha az ember meg akarja érteni a helyieket. Egyik albérletből a másikba vánszorgok, közben konferencián ülök és hallgatom az arabot, de a vége mindig csak az, hogy éjjel beesek a konténerbe, megvitatjuk köz- és magánéleti kérdéseinket az olasz sorstársammal, feltoszom a fejemre a fülhallgatót, és azzal a reménnyel alszom el, hogy másnap találok végre egy szobát. Ehelyett viszont ma is úgy viharzottunk ki egy lakásból, mert azt hittük, miénk a díl, közben a faszi ingatlanügynöknek nézett minket.

Amikor először hallottam, hogy az a baj az arabokkal, hogy gyorsan akarnak meggazdagodni, épp csak megjegyeztem, hogy akkor igazán nagyon hasonlítanak a magyarokhoz. Bármennyire is nem PC ilyet mondani, a mai este ennek eklatáns példáját adta. Az egyik legjobb utcán, ahol több étterem és bolt is van, ráadásul kábé csak tízpercnyi járásnyira a munkahelytől, áll egy árnyas ház, generátorral és WiFi-vel (ki tudja, mennyire működik), tele üres lakásokkal. Ki is néztünk benne egyet, tegnap megállapodtunk az árról, persze keményen kellett alkudni. Cserébe felvetettük, hogy az összes ismerősünknek elterjesztjük az überfasza lakások hírét, akik majd biztos kivesznek még néhányat.

A gondnok viszont ezt úgy értelmezte, hogy mi garantáljuk neki, hogy az összes lakást egy napon belül kiadja. Mekkora barom! Én még azt is megígértem, hogy felteszem a belső üzenőfalra, meg persze körbeküldjük az emaileket, de nem tágított attól, hogy az első bérleti díj magasabb legyen (130.000 Ft), és visszakapunk belőle, ha az összes lakás elment.

Ma többen mentünk vissza, jelezvén, hogy megvan a szándék, és végig is néztük megint az összes lakást, közben argentin haveromat is hurcoltam, hogy alkudjon nekünk, miközben neki a reptérre kellett volna igyekeznie. Borzasztó volt. A gondnok ugyanis megint ott kötött ki, hogy márpedig garantálnunk kell, hogy minden lakását kiveszik.

Elegünk lett, rövidre zártuk: tíz perc pingpongozás után felálltunk és megint szerződés nélkül jöttünk el. Ahh!

Azt viszont el kell ismernem, hogy haverokban, piában és sheeshában - a vízipipa helyi neve - nincs nagy hiány. Mégis, két hét után unom már a bőröndből öltözködést, a nettelenséget és, hogy minden pisilés előtt körül kell nézni, nem áll-e az ajtóm előtt egy osztag indiai katona. Viszont legalább van, ami felvidít: Sierra Leone-i kollégám úgy néz ki, mint Black Thought.