Alapvetően aranyéletem van Kartúmban. Az új, 200.000 forintos, a város egyik szerény körzetében fekvő és kimondottan olcsónak mondható (nekem azért drága) albérletem teraszán ülök a laptopommal, a fejem fölött világít a félhold, és egyáltalán nincs sok szúnyog. Viszont az éjszakai szellő nem feledteti teljesen, hogy megkezdődött a szívatásunk: tegnap éjjel letartóztattak két lányt, akik az albérletükben egy kisebb vacsorát tartottak.

Bevitték őket a rendőrségre, a négy férfi vendégükkel együtt, és elkoboztak nyolc üveg alkoholt – annak ellenére, hogy a nemzetköziek a sharia ellenére otthonukban tarthatnak alkoholt, csak nem importálhatják azt. De mint minden Szudánban, ez is egyéni értelmezés kérdése. Másnap estig nem sikerült őket kihozni a börtönből.

Szudáni munkatársam szerint hasonló lépésekkel fogunk találkozni az elkövetkező hetekben, és egyre többel, de ennél keményebb dolgokra nem nagyon kell számítani. Viszont az ellenkező következtetésre jutok, amikor új szomszédommal beszélgetek. A fiú huszonnégy éves, és politikatudományt akar tanulni, hogy legyen módja belülről megreformálni a rendszert. Saját bevallása szerint nem veti meg az alkoholt és elég sok füvet szív, viszont – és ezen képedtem el – tagja a National Congress Party-nak, Besír pártjának. De ez még mind semmi.

Kiderült, hogy az alattam lakó család feje, a politikai babérokra áhítozó fiú apja Besír személyes orvosa. Ennek megfelelően a fiú eddig négyszer találkozott az elnökkel, és szerinte „rettentően tanult és tiszteletteljes ember. Nem vele van a gond, hanem a kormányban alatta levőkkel.” A fiú gyűlöli a kormányt, viszont imádja Besírt.

Amikor Dárfúrra terelte a szót, rákérdeztem, nem érzi-e ellentmondásosnak, hogy a kormány novemberben tűzszünetet deklarált, majd két nappal később megbombázta Dárfúrt. „Nem, nem bombáztak,” felelte és rögtön átterelte a szót a JEM-re. Szerinte azért foglalták el Muhajiriyát egy másik felkelő csoporttól január közepén, hogy magukra vonják Obama figyelmét. Az összecsapások azóta is zajlanak a kormány és a JEM között, és az elmúlt évben ez a legvéresebb esemény a térségben.

Arról pedig, hogy népirtás folyik-e Dárfúrban, még az itt dolgozó nemzetköziek véleménye is megoszlik. Az, hogy a világ többségének rögtön Dárfúr ugrik be Szudán nevének említésekor (ha egyáltalán beugrik valami), egyértelmű. Az viszont, hogy a fur, maszalit és zaghawa törzsek tagjainak irtása mennyire módszeres, kétséges. Először is meg kellene vizsgálni, hogy mit is értünk népirtás alatt. Tény, hogy Kartúmban is élnek például fur nemzetségű emberek, akik ide menekültek és a kormány nem gyilkolja le őket. Viszont mégiscsak elüldözték őket az eredeti lakóhelyükről.

Ez a hely egyszerűen túl bonyolult ahhoz, hogy az ember egykönnyen állást tudjon foglalni. Ugyanez vonatkozik az ICC döntésre. Mert óhatatlanul felmerül a kettős mérce kérdése. Miért vádolják Besírt és Kony-t és miért nem Ehud Olmertet vagy épp Bush-t, mondják a helyiek. Ugyanakkor: a béke alapfeltétele az igazságszolgáltatás. Az igazságosság viszont egyre naívabb elképzelésnek tűnik.