Fotó: Salva Kiir tintával megjelölt ujja szavazás után (UNMIS, Tim McKulka)

Bármennyire is nehezemre esik írni (fájóan unom bámulni a monitort), a mai nap mellett nem mehetek el szó nélkül. Ugyanis megkezdődtek az országos választások, 24 év után először Szudán történetében.

Különösen az elmúlt néhány hét eseményei után nem gondolta az ember, hogy minden simán fog menni, azt feltételezni meg csacskaság, hogy szabad választásokról lehet majd beszélni.

Tulajdonképpen el Besír ellenfél nélkül versenyez az elnöki székért, ugyanis a koalíciós párt, a Sudan Peoples’ Liberation Movement (SPLM) jelöltje, Jassir Arman múlt héten visszalépett választási visszaélésekre hivatkozva.

Emellett több ellenzéki párt is kivonult a választások egészéből vagy részéből, az SPLM például az északi államok többségében nem vesz részt a parlamenti és tartományi választásokban (ahol amúgy nyolc különböző listára kell szavazni), kivéve Kék-Níus és az olajjal megáldott Dél-Kordofán államokban, és Darfúrban sem indulnak.

Az hagyján, hogy a párton belül sincs egység, hiszen kábé minden nap más volt a határozás a bojkott mértékét és szintjét illetően, emellett a választási törvény szerint az a jelölt, aki február 12. után vonta vissza indulási szándékát, már legálisan nem törölhető a listáról – tehát a rá leadott szavazat simán érvényes.

Szudán tehát ma megkezdte voksát leadni az ország elnökére, Dél-Szudán elnökére, a parlament, a 25 állam nemzetgyűlése, és még pár másik listára, amelyet fejből felsorolni nem tudok, meg nem is érdemes. Kedd estig teheti ezt még meg.

Némivel több mint tízezer szavazóhelyet jelöltek ki az országban, ahová 170 millió szavazócédulát kellett eljuttatni, de amint ez ma kiderült, a kézbesítés nem sikerült olyan csodásan, mert néhány állam céduláit felcserélték.

Noha a Reuters és több médium is nagy káoszról számolt be, állítólag több államban hatalmas sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt – Salva Kiir, Dél-Szudán elnöke állítólag két órát várt a lakhelye szerint illetékes helyiség nyitására, majd első szavazatát rossz dobozba dobta be. Viszont ki tudja, hogy az emberek szabad akaratukból álltak-e sorba.

Az már rég eldőlt, hogy Besír húsz év után újra megválasztatja magát – Afrikában a hosszúéletű elnökségek vannak divatban, gondoljunk csak Uganda Musevenijére (24 év), Zimbabwe Mugabéjára (23 év) vagy Líbia Kadafijára (41 év).

Feltételezhetjük, hogy ezzel is be akarja bizonyítani, hogy a nép igenis őt akarja, aki valójában nem bűnös népirtás vádjában, amit a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság még mindig fontolgat a hét, tavaly márciusban kiszabott nem-bocsánatos bűn mellett.

Mi maradt az ellenzéknek? Elnöki szinten nyerni nem nyerhetnek, esetleg parlamenti székeket gyűjtögethetnek. Viszont az utcákon feltűnő gyér forgalom, és helyi kollégáimmal folytatott beszélgetésekből úgy tűnik, hogy a többség rettentő kiábrándult.

Huszonnégy évet vártak erre az eseményre. A jelen fiatal generációja soha nem tapasztalta meg a demokrácia eme aktusát. És mire eljött a napja, sokan hátraarcot fújtak, mert egy ilyen parasztkomédiában ha lehet, nem akarnak részt venni.

Maradt még két nap. Kis valószínűsége van események beálltának, de leginkább nem lesz semmi. Az igazi esemény majd jövő januárban következik be, amikor Dél-Szudán népszavazással dönt az északtól való elszakadásról.

(És akkor miért is kell fél évre új kormányt felállítani dollármilliárdokból?)