Fotó copyright: Geof Pug

„Kétmillió ember halt meg Dél-Szudánban. ... Én amiatt lettem gyerekkatona, amit a saját szememmel láttam,” mondta Emmanuel Jal hip hop sztár, akit londoni otthonában értem utol telefonon. Ennek ellenére nem hibáztatja Besír elnököt, mert szerinte azt sem tudja, hogy mi folyik az országban, viszont „ha megnézné a filmemet, talán észhez térne.”

A War Child című dokumentumfilmet tavaly a Berlinalén mutatták be, azóta pedig Jal több fesztiválon turnézott vele, miközben amerikai egyetemeken tart beszédeket, és idén tavasszal megjelent az önéletrajzi könyve is. Emellett pedig koncertezik és a zenéje filmekben is felcsendül, például a Véres gyémántban.

„Soha nem gondoltam, hogy énekelni fogok,” mondta, hozzátéve, hogy a hip hop szakmát még mindig csak tanulja. „Mérnök akartam lenni. Olyasvalaki, aki szerszámokat készít.” Ugyan a War Child című önéletrajzi könyvében arról ír, hogy mindig is pilóta szeretett volna lenni, ehelyett viszont nemzetközi karriert futott be. Bár ő csak egy a többezer szudáni „elveszett fiú” közül, van olyan szerencsés, hogy nagy a szája, és Riek Machar elhunyt felesége, a brit segélymunkás, Emma McCune karolta fel.

Fotó copyright: Geof Pug

Jal nem tudja pontosan, hogy mikor született, csak, hogy valamikor 1980 környékén a dél-szudáni Tonjban. Amikor az észak-déli háború kitört, testvéreivel és édeasanyjával Bentiuba költözött a nagyanyjához. Gyerekként volt alkalma a nyelvét köszörülnie, hiszen a fiúk egyik fő szórakozása az volt, hogy egymást alázták.

„Emlékszem, olyasmiket mondtam a kis haveromnak, hogy ’az anyád olyan ronda, hogy ha megáll egy erdő mellett, elriasztja az oroszlánokat,” mesélte nevetve. Viszont a muzulmán, nomád arabok és a többnyire keresztény, földművelő dél közti konfliktus erősödésével minden megváltozott. „Az életem első három évében béke volt, de nem emlékszem rá. Egyedül a háborút ismertem, ami velem együtt növekedett,” írja a könyvében.

Átgyalogolt Etiópiába

Miután Jal anyja meghalt a konfliktusban, apja egy menekülttáborba küldte tanulni Etiópiába 1986 környékén. Azonban a hajó többszáz gyerekkel a fedélzetén felborult, és alig néhányan élték túl a balesetet. Miután apja nem kereste őt, Emmanuel csatlakozott az etióp Pinyudóban lévő táborba tartó többezer menekülthöz.

Az „elveszett fiúk” megpróbáltatásait mások, akár Valentino Achak Deng, szemléletesebben írják ugyan le, Jal történetében leginkább a fordulat az érdekes. A War Child egyik archív felvétele bizonyítja, hogy a kerek arcú Emmanuel a táborba látogató idegenek nagy kedvence volt, hiszen bármikor szóra lehetett bírni.

A khawadzsáknak arról viszont fogalmuk sem volt, vagy figyelmen kívül hagyták, hogy a táborban a gyerekek nemcsak írni-olvasni tanulnak, hanem a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) kiképzőtábort tart fenn nekik, és Emmanuelnek is harcolnia kellett. Mígnem Etiópiában is újabb konfliktus tört ki, és a szudáni menekülteket részben a folyóba lőtték a helyiek. Jal újra úton találta magát, majd néhány társával Waat faluba menekült, ahol Emma McCune megtalálta.

Az Emmanuel nevet egyébként a brit segélymunkástól kapta, aki oktatással foglalkozott, így ismerte meg a fél-autonóm Dél-Szudán jelenlegi elnökhelyettesét, Riek Machart. Szegről-végről Jal és Machar rokonok is, mert mindketten a nuer törzshöz tartoznak. Emma aztán átcsempészte őt Kenyába, ahol iskolába járatta, amíg egy közlekedési balesetben (mikor Machar gyerekével volt terhes) meg nem halt. Jal ezután Londonba került, ahol Emma barátai támogatták és továbbtanult.

Fogalmuk sincs, miért harcolnak

„A zenét terápiaként kezdtem el használni,” mondja. Az első sikeres számát, a Guát (ami nuer nyelven békét jelent) a BBC is játszotta, majd kiadta a Ceasefire-t 2005-ben, tavaly pedig a Warchild című albuma is megjelent. A zenei karrierje lassan pénzt is kezdett termelni, és megalapította a Gua Africa nevű non-profitot kenyai és szudáni gyerekek taníttatására.

„Az egyetlen dolog, ami megállíthatja a konfliktust Szudánban, ha felruházzuk az embereket tudással,” mondta Jal. Hozzátette, hogy szerinte a legfőbb gond, hogy az emberek nem tudnak kommunikálni egymással, és fogalmuk sincs, miért harcolnak. „Amikor beszélgetek emberekkel, főként észak-szudániakkal, azt mondják, nem tudtuk, hogy Dél-Szudánban gyilkolták az embereket.”

Jal 2009 eleje óta adományszervező kampányt folytat, mert a dél-szudáni Leer faluban – ahol McCune-t eltemették – iskolát akar létrehozni. „Engem az oktatás mentett meg ... Viszont amikor visszamegyek Szudánba, azt látom, hogy a gyerekek még mindig egy fa alatt tanulnak.” Naponta csak két alkalommal eszik, felajánlva a harmadik étkezés összegét a kampány céljára: 300 ezer dollárt akar összegyűjteni, amihez a Gua Africa oldalon hozzá lehet járulni.

Amikor arról kérdeztem, hogy vajon a fiú gyerekkatonák nem kapnak-e túl sok figyelmet a fiatal lányok háborús szenvedéseihez képest, Jal azt mondta, hogy nincsen elég lány, aki nyilvánosan megszólal. Saját húga csak nemrégiben vállalta fel, hogy elmondja a megerőszakolásának történetét, és számot is írt róla, amelynek bevétele szintén a Guának megy. Az énekes hozzátette, hogy a nők gyakran attól tartanak, hogy saját környezetük megbélyegzi és kiközösíti őket azért, ami a háborúban történt velük.

„Ma már békepárti vagyok,” mondta az énekes a lelki sérülései kapjcsán, „mert a megbocsátás a gyógyulási folyamat kezdete.” A könyv írása közben rettentő rémálmai voltak, amelyek a háborút idézték, de a végén felszabadultnak érezte magát. „Az első lépés, hogy megbocsássunk azoknak, akik vétkeztek ellenünk, aztán pedig önmagunknak kell megbocsátanunk,” mondta. A Nemzetközi Büntetőbíróság márciusi döntésére pedig úgy reagált, hogy „a világ túl sokáig hallgatott.”