A mai nap volt talán az eddigi mélypont. Egyelőre még nem világos, hogy csak fáradt vagyok, netán kezd előjönni a kultúrsokk, vagy egyszerűen csak megrémültem a hírek olvastán. Tény, hogy a munka, amit az utóbbi napokban csináltam, nem a karrierem csúcsa. Ennek a konténernek meg még maximum egy hetet adok. Este a konzervvacsora után háromszor körbegyalogoltam a bázist testmozgás gyanánt, és nem voltam egyedül. Az aszfaltozott műúton power walkoló férfiról egy ketrecbe zárt tigris jutott eszembe. De amin kiakadtam az az volt, hogy szerda reggel öngyilkos merényleteket követtek el Szomáliában – ahol egyébként hétfőn halálra köveztek egy nőt házasságtörés miatt. Az egyik, bombával megrakott autó simán áthajtott a UNDP ottani bázisának kapuján. Azonnal felhívtam R. barátnőmet, aki Hargeisában dolgozik, és amikor végre felvette, annyit mondott, hogy hát, most már iszunk. Kinyitottam egy whiskyt és várjuk az evakuálásról szóló híreket.

Azt hiszem, jobb volna, ha ez a bejegyzés itt véget is érne, mert még két dolgot tudnék idekapcsolni: az egyik, hogy egy hete másról sem lehet olvasni a nemzetközi médiában, mint hogy Szudán Dél-Kordofán állama lesz az új Dárfúr. A másik pedig a 2011-es népszavazáshoz kötődik, amikor majd eldöntik a szudániak, hogy dél külön államot akar-e vagy egységet. A főnököm ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy eléggé esélyes egy újabb háború – abban az országban, ahol Afrika leghosszabb, kb. negyven éves polgárháborúja mindössze három éve ért véget (mondjuk, hogy véget ért). A mindkét oldalon zajló, ámbár tagadott fegyverkezést említeni sem kell, és a kedden, a JEM (Igazság és Egyenlőség Mozgalom) által meggyilkolt négy kínai olajmunkás esetéről se beszéljünk.

Ja, és nem azért nem készítek szudáni tájat ábrázoló képeket, mert nincs kedvem hozzá, hanem, mert a rendőrök azonnal letartóztathatnak érte. Fura egyébként, hogy a Nílus mentén álló, zöld pázsitú és pompázatos elnöki villa küszöbén naponta többezer autó simán elhajthat, viszont fotózni szigorúan belügyminiszteri engedéllyel lehet.

Mégis inkább arról kellene írnom, hogy miért jó egyedüli nőnek lenni a bázison (nehéz kibújni a vacsorameghívások alól), és hogy két Halloween-meghívást is kaptam. Ígérem, a következő bejegyzés kajákról fog szólni, esetleg partikról vagy arról, hogy a Görög Klub úszómedencéje majdnem olyan kellemes, mint a csillaghegyi.