Kartúmi minaretek a kocsiból
Felső utasításra elkezdtem olvasni egy könyvet, amely tulajdonképpen olvastatja magát. Emma’s War a címe és egy útkereső brit csajról szól, csupa történelmi háttérrel. Emma McCune egy humanitárius szervezettel érkezik Szudánba, majd feleségül megy a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLM) egyik hadúrához, Riek Macharhoz, aki ma a déli kormány elnökhelyettese. Nem sokkal a házasságkötésük után Machar puccsot hajt végre John Garang SPLM-vezér ellen, amit sokan a nyugati feleség számlájára írnak.
A könyvet egy Deborah Scroggins nevű, díjnyertes amerikai újságírónő jegyzi, aki tetemes mennyiségű időt töltött Afrikában és a Közel-Keleten is. Az előszó – amit szabad fordításban idevetek – nagyjából összefoglalja, amin rágom magam egy ideje.
"Azon gondolkoztam, hogy mi vehette rá [Emmát] egy ilyen extrém lépésre. Később, amikor mindennek vége lett, az ütött az agyamba, hogy az ő története talán kissé meg tudja világítani ezt az egész afrikai segélyezési kísérletet. De legalábbis fényt vethet azoknak az embereknek a tapasztalataira, mint amilyen én is vagyok: olyanokéra, akik azzal az álommal mentek oda, hogy talán segíthetnek, és mélységesen csalódottan tértek vissza – ámde örökre megérintve."
És akkor jöjjön még a mottó is, eredetiben idézve egy bizonyos Edward Fothergrilltől (Five Years in the Sudan, 1911).
My first impressions of Sudan were rather blurred and uncertain; I was so much more interested in myself than I was in my surroundings.
Azért azt az egyet megígérhetem, hogy öt évig nem maradok.