Igaz, hogy négy-öt órát kell utazni egy irányban, de megéri, ha az ember a sivatag ürességét akarja hallgatni éjjel. Mivel Kartúm viszonylag könnyen az ember agyára megy pár dolgos munkahét után, megragadom a lehetőségeket, hogy kicsit eltávolodjak a fővárostól.

Ajj, már látom is magam előtt a hitetlen olvasókat, ahogy magukhoz ragadják a billentyűzetet, és a szememre hányják, hogy mi lehet vajon olyan fárasztó abban, ha valaki egy viszonylag fejlett infrastruktúrájú, tágas lakásokkal és éttermekkel jellemezhető, a téli hónapokban csodálatos klímájú városban múlatja az időt egy nemzetközi szervezet önkénteseként.

Leginkább talán a hangulat. Még a fejünk felett lógó ICC-döntés nélkül is frusztrált volna az atmoszféra. Elég csak a szudáni férfiak arcára pillantani – amit amúgy kerülök, mert kihívó gesztusnak minősül –, hogy az ember lássa az elfojtottságot. A múltkor élelmiszerrel megpakolva gyalogoltam hazafelé a porban, és három fiatal férfi nekiállt a nyelvét csettintgetni és sziszegni, amint közeledtem.

Gyakran megfordul a fejemben, hogy pusztán azért, mert nincs a fejemen kendő és fehér a bőröm – viszont rettentő unalmas és konzervatív ruhákban járok, amelyeket otthon fel nem vennék –, automatikusan ledér nőszemélynek gondolnak-e. Néha eldurran az agyam és vissza iloveyou-zok, a három csávónak pedig odavetettem egy mit nézel-t arabul, amitől teljesen lekornyadtak.

Barátnőim, akik Dél-Szudán fővárosában, Jubában élnek, itt töltötték a múlt hétvégét. Teljesen el voltak ájulva attól, hogy a konténer után igazi lakásban lakhatnak, pár percen belül két kisboltot is elérnek, és az újgazdag szudániak kedvenc helyén, az Ozone-ban croissant-t is lehet kapni. Viszont az egyikük megjegyezte, hogy még a jubai intenzív maláriaveszély, kiirthatatlan bogarak és a hallgatólagos éjszakai kijárási tilalom ellenére sem cserélné el Jubát Kartúmra.

Mert van valami nyomasztó a levegőben.

Kartúm az óriáskerékből (mert olyan is van)

Hozzá kell tenni azért, hogy a fél-autonóm délen is történnek antidemokratikus dolgok, bár ott legalább nincs érvényben a sharia (tehát például nem visznek el senkit azért, mert ivott egy pohár vösörbort). Nemcsak északon zaklatnak újságírókat: októberben a The Citizen nevű napilap főszerkesztőjét azért tartóztatták le, mert túl magasnak találta a déli kormány igazságügyi miniszterének fizetését, és ennek hangot adott az újságban.

Ezen a héten pedig – az augusztusi nadrágbotrány után – nőket tartóztattak le a Jonglei állambeli Bor városban azért, mert állítólag túl rövid szoknyát viseltek, és fiatal férfiakat vittek el, mert nyugati előadók képével tarkított, bő pólóban jelentek meg az utcán. A simán „nigger” szóval jellemzett jelenség arra utal, hogy pár hónapja bandák jelentek meg délen (állítólag főleg északról visszatérő IDP-k), és erőszakoskodtak a helyi lakossággal.

A nők térd fölött végződő szoknyájával pedig csak az a gond, hogy a férfiaknak eszébe jut róla a szex, és erőszakra ingerelheti őket. Amiért természetesen a nőt teszik felelőssé.

Úgy döntöttem, hogy ez a bejegyzés mégsem a sivatagról szól, hanem a feszültségről. Amihez a nádpálcás rendőrök, a teherautóval olykor felbukkanó, fegyveres nemzetvédelmisek látványa már nem olyan sokat tesz hozzá. Azt megszokja az ember.