A vörös homokos iskolaudvaron egy szamár bőgött és tizenéves forma, egyenruhás kisfiúk rugdosták a labdát és csépelték egymást a déli, észvesztő napsütésben, amikor megérkeztünk. Végre kiléptem a kartúmi buborékból, bele egy osztályterembe, ahol U-alakban, vasrácsos padon ülnek a diákok, és papírposzter emlékeztet az angol melléknévfokozásra. „The boy is fat.” „He is more fat than my brother.”
A szudáni önkéntesek által vezetett csoport két éve egy olyan, közösségi projektet folytat, amely a női nemi csonkítás, azaz az FGM/C (female genital mutilation/cutting) ellen küzd. Egy konferencia brossúrái között matatva bukkantam rájuk három-négy hete, és azonnal kapcsolatba léptem a kordinátorral. A héten végre sikerült meglátogatnom őket Omdurmantól délre egy olyan területen, ahol a ’80-as évek eleje óta több ezer dél-szudáni és dárfúri menekült (IDP) is letelepült.
Egy fiúiskolában jártunk, ahol egy kopottas, sokat látott, műanyag női alsótest segítségével magyarázták el a tizenkettő-tizennégy éves, többségében muszlim fiúknak, hogy miért kellene felhagyni a nők százezreinek iszonyatos kínokat okozó tradícióval. A huszonéves Ali – kísérőm, Aghada szerint „mára FGM-szakértő” – meglepően nyíltan beszélt szexről, vallásról, anyagiakról és szüzességről, illetve annak hiányáról.
Persze hawadzsaként azonnal a figyelem középpontjába kerültem, és voltam olyan szerencsés, hogy egy kisfiú a kezét is nyújtotta, a többiek pedig csak bámultak hatalmas kupacba gyűlve az ajtóból, miközben a kísérőm bemutatott a közösségi óra résztvevőinek.
A három szudáni asszony, akik régóta kísérik az FGM-projektet, az iskolaigazgató, és az önkéntes óraadó is rettentően barátságosak voltak. Ugyanazt tapasztaltam, mint korábban, hogy ha nem munkáról van szó, akkor a szudániak a legjobb fejek: segítőkészek, nyíltak, udvariasak és barátságosak. Az ötvenöt-hatvan éves Muna – aki nagyokat kacagott, miközben kivillant két alsó fogának hiánya – az egyik leglelkesebb résztvevője a projektnek. Mindhárom lányát megcsonkíttatta ugyan, de ma már nem tenné. Miért? „Mert rájöttem, hogy az a sok komplikáció, amiket elszenvedtem, az mind az FGM miatt van.”
A világon Szudánban esik át a legtöbb nő ezen a gyakorlaton: mintegy 70 (a projekt célterületén 94) százalékuk, általában 4-7 éves kora között. A hagyománynak számos oka van, egyrészt az iszlám hitűek arra hivatkoznak, hogy Mohammed próféta írta elő – de ezt a közösségi órán az előadó azonnal megcáfolta. „Isten tökéletes egésznek teremtett minden embert. Miért gondoljuk azt, hogy valamit is ki kellene vágni belőle vagy meg kellene másítani?” – fordította Ali szavait Aghada.
A szülők nagy része ma is elvégezteti lányán a beavatkozást, ráadásul a legdurvább, hármas formáját, amelynek során a női nemiszerv minden külső részét kivágják, majd összeöltik. A gyengébb idegzetűek kedvéért ezt nem részletezem itt, el lehet olvasni, és azt is, hogy milyen szövődmények léphetnek fel emiatt, és milyen károsodásokat okoz ez a női testben.
Megvolt az esély rá, hogy a diákok elröhögcsélik majd az órát, de ehelyett fegyelmezetten hallgatták az előadót és válaszolgattak is a kérdéseire. Például, mikor Ali megkérdezte, hogy mi lehet még az oka a hagyománynak, volt, aki a tisztaságot vetette fel. Erre Ali – aki lenyűgözően dinamikus előadó – visszakérdezett: rendben, de hogyha piszkos a kezünk, akkor miért nem vágjuk le ahelyett, hogy megmosnánk?
Felvetették a gyerekek a házasságot is, de Ali azonnal kijózanított: az FGM egyáltalán nem akadályozza meg a nőket abban, hogy házasságkötés előtt nemi életet éljenek. Aghada azzal borzolta az idegeimet, hogy közölte, a nők folyton újraöltetik magukat, mint ahogy szülés után is kénytelenek.
A legnagyobb aktivitást az váltotta ki a komoly képű diákokból, amikor az anyagiakról volt szó: mennyire sokba kerül egy beteg nő ellátása, márpedig ilyen testtel szülni nem olyan egyszerű. A fiúk buzgón helyeseltek, hogy márpedig ők nem akarják, hogy a feleségük csonkítva legyen, ha vagyonokat kell majd költeniük az orvosra.
A nyíltság, és hogy beszélnek a gyakorlatról, bíztató. De ahogy Aghada mondja, az elmúlt két évben az FGM visszaszorulása nem igazán látványos, inkább csak a legsúlyosabb fajtáról a kevésbé drasztikus beavatkozásra kezdtek áttérni. Bár Dél-Kordofan államban a héten elfogadtak egy új törvényt, amely tiltja a gyakorlatot, és Kartúmban is létezik egy hasonló törvényjavaslat, iszonyú hosszú küzdelem lesz ez. A vallási vezetők szava hatalmas, ezért a közösségi projektbe is igyekeznek bevonni őket.
A legérdekesebb azt látni, hogy a felvilágosítás mire képes: az egyik asszony szégyenkezve rázta meg a fejét, amikor megkérdeztem, hogy az ő lányai átestek-e a beavatkozáson. Igen, mondja, mindegyik. De ma már nem tenné meg velük. „Egyszerűen nem tudtam, hogy mivel jár.”