kelet-afrika közelebbről

a habub egyfajta homokvihar, ami többek között szudánban is megfigyelhető.

Címkék

A JEM közölte, hogy hamarosan támad

2008.12.23. 23:20 - fehér emi

Gyors híradás: az Igazság és Egyenlőség Mozgalom, azaz a JEM, december 22-én bejelentette, hogy támadásra készül a kormány támaszpontjai ellen. Ez az a dárfúri lázadócsoport, amely májusban keresztülhaladt az országon (ami kb. huszonhatszor akkora, mint Magyarország), és megtámadta Kartúm északi részét, Omdurmant.

Az elmúlt héten több katonai parádé is zajlott, Besír kedden egy légibemutatón is részt vett. Egyes források szerint a katonai előhozakodás annak része, hogy az ICC döntése előtt Kartúm megmutassa, mije van, de a kormány tagadja, hogy a felvonulásoknak bármi köze volna Dárfúrhoz vagy a Nemzetközi Büntetőbírósághoz.

Ma órákon keresztül beszélgettem egy szudáni fiatallal, aki szerint Besírnek mennie kell. Viszont még most is zsong a fejem az értékes ajándékokról (pár kocsi, ház) szóló beszámolóktól. A vezető erők többek között ilyesmivel némítják el az ellenvéleményeket.

És ma úgy tűnt, hogy jön egy habub. Reggel óta hatalmas szél fújt, a portól nem lehetett látni az eget. De végül nem érkezett, csak a fesztültség maradt meg.

Címkék: politika hír szudán icc dárfúr besír

Teagyár, jégmadár, jó az életem

2008.12.22. 07:00 - fehér emi

Ugandában minden klappolt. Ellátogattam például arra a teafarmra, ahol másfél évvel ezelőtt akartam önkénteskedni. Miután végigvezettek az egész teagyáron, a koloniális stílusú vendégházban szálltam meg, és a gyár főnökével, a mindig mosolygó Mr. Rogersszel ittam a helyi pálinkát, a waragit. Ezt egyébként nagyon praktikus kiszerelésben is lehet kapni: ha jól emlékszem, 80 ml-es űrtartalmú műanyag tasakokban is árulják, ami különösen az újpesti munkásemberek életét könnyíthetné meg, hiszen remekül elfér a mellzsebben.

Napfelkelte Fort Portal közelében

A pálinkázós estén a 2011-ben esedékes ugandai választásokról is beszéltünk – egy mobiltelefon árus ezzel kapcsolatban Kampalában sztoikusan megjegyezte, hogy „igen, vér fog folyni”. Mr. Rogers pedig egy idő után szomorkásan kijelentette, hogy ő már öregember. Harminckét éves. Ugandában pedig negyvenkilenc év a várható élettartam.

Címkék: politika vista személyes emberek uganda

Utazás a sofőr ölében: irány Délnyugat-Uganda

2008.12.17. 10:31 - fehér emi

Kartúm két meglepetéssel várt vissza Ugandából. Az első az volt, hogy a repülőtér menti, Africa Road nevű főúton hatalmas Omar el-Besír poszterek díszelegtek, hasonló felirattal: ő a mi büszkeségünk, akiért örömmel vállaljuk a mártírságot.

A másik meglepetés akkor ért, amikor felcipeltem a mocskos ruhákkal, újonnan bevásárolt könyvekkel és egy kilónyi friss teával megrakott hátizsákomat az albérlethez. Kicserélték a zárat. Eleinte hezitáltam a röhögőgörcs és a pánik között, de miután a főbérlő azt állította, hogy nincs az új zárhoz kulcsa, kinyomoztam, hogy külföldre távozott lakótársam kénytelen volt betörni a saját albérletünkbe, kicseréltette a zárat, majd hagyott nekem egy kulcsot a város másik felén.

Visszatérésem óta igyekszem leszokni arról, hogy minden második mondatomat Ugandával kezdjem. Néha mégis úgy érzem magam, mintha én volnék az Afrika gyöngyeként aposztrofált ország turisztikai marketingese. Egyáltalán nem bánom.

Címkék: afrika vista személyes uganda besír

I feel like I'm in a roadmovie

2008.12.11. 13:26 - fehér emi

A cim nemcsak azert van angolul, mert igy hangzott el az eletben a fenti mondat, hanem azert is, mert a Sesse szigetek egyiken generatorrol megy az internet, igy inkabb nem babralnek az ekezetek telepitesevel.

Veletlenul osszeakadtam egy dan lannyal Fort Portalban, Uganda nyugati, a Kongoi Demokratikus Koztarsasaghoz kozel eso reszen. Ugy dontott, hogy eljon velem a vulkanikus tavakhoz, igy egyutt preselodtunk be egy "shared taxi"-ba es dongettunk vegig 25 kilometert egy folduton, ahonnan a Ruwenzori hegysegre nyilt pompas kilatas. Az otthon ot fore kalibralt kocsiban tizen ultunk, ami itt az atlag. Ennel roadmovie-sabban csak visszafele, a Lake Nkuruba felol Fort Portal fele haladva ereztem magam: a motorkerekpar soforje maga ele fektette a kormanyra a bazinagy hatizsakomat, mogotte ult a dan lany, mogotte pedig en, es bar itt a noknek oldalvast illene ulniuk, ketfele emelgettem a labamat, hogy a buckakon athaladva ki ne torjon.

Címkék: afrika vista személyes uganda

Uganda: mezítláb menekülök a remek özönvízből

2008.12.04. 07:00 - fehér emi

Ugandai érkezésemet özönvíz övezte. Amikor a tizenkét emberrel teletömött minibusz begurult a kampalai “új taxiállomásra”, elkezdett esni, aztán már dőlt is az égből a víz úgy húsz percen keresztül. Bár a kartúmi csontszárazság után ez üdítően hatott, azért megnehezítette a hostelbe való eljutásomat. Észre sem vettem, és már térdig ért a víz, és egyre csak gyűltek az emberek a piac ponyvái alatt. Itt kezdődött meg a muzunguzás, amin igazából csak vigyorogni tudok, de egy idő után majdnem kijött a számon, hogy muzungu az anyád.

Ha a szudániakról azt mondtam, hogy kedvesek és barátságosak, akkor az ugandaiakról ezt az első nap után hatványozottan állíthatom. Az özönvízből egy harmincöt-negyven körüli nő mentett meg, akiből szerintem előrántottam az anyai ösztönt. Miután negyed órán keresztül tömörültünk a ponyva alatt úgy tízen, és közben tudakoltam az utat, az eső csillapodásával a hóna alá csapta a karomat és elvezetett a megfelelő minibuszhoz.

Címkék: afrika személyes emberek icc uganda

Vigasság a menekülttáborban

2008.11.29. 17:25 - fehér emi

Az egyik ismerősöm tegnap tért vissza Malakalból egy hónap után, és azt örvendezte a telefonba, hogy Kartúm maga New York. Persze, itt több lehetőség van a szabadidő eltöltésére, mint mondjuk Damazinban vagy Kadugliban, vidéken viszont közelebb érezheti magát az ember a szudáni valósághoz, ha egyáltalán létezik ilyen.

Az emberek behívnak a tukuljaikba, mosolyogva pózolnak a fényképezőgép előtt, és csettingtetve hívnak oda magukhoz, csak hogy elmondják, „szeretnek”. A Kartúmhoz közeli menekülttáborban pedig, ami mára szabályos településsé fejlődött, úgy rándítják meg a dél-szudáni lányok a vállukat és néznek az ég felé, hogy csodálom, hogy a nemzetbiztonság erői nem tartóztatják le őket paráznaságért.

Címkék: emberek szudán idp



süti beállítások módosítása