Habub

Egy pillanatra azt hittem, hogy elsüllyedek szégyenemben, egyúttal pedig hatalmas rokonszenvet éreztem a szudáni férfi iránt. Az történt, hogy megnéztünk egy albérletet a város Al Tayif negyedében – ami nem valami elegáns, viszont már 180.000 forintért lehet találni egy két hálószoba plusz nappalis lakást. Ezután pedig éreztük, hogy hamarosan megéhezünk, viszont közelgett az a három perc, amely alatt lemegy a nap. Tuktukot kellett találni térkép és arabtudás nélkül, gyorsan.

Az életem az utóbbi egy hétben meglehetősen megváltozott: egy félkatonai bázison lakom egy konténerben, igaz csak átmenetileg. Napközben szinte egyáltalán nem eszem, csak iszom, viszont este rendesen vacsorázom. Hosszúnadrágot hordok 45 fokban, naponta bejelentkezem a rádión (radio check, over), és viszlát helyett azt mondom, hogy ma asszalama.

Az első afrikai hetemet méltóképpen ünnepeltem egy kiadós gyomorrontással – először győzködtem magam, hogy a láz és a fejfájás az előző napi piacozásnak, gintonicnak és vizipipázásnak volt köszönhető. Egészen késő délutánig úgy gondoltam, hogy inkább csak borogatom magam, hadd irtsa a láz, ami nemkívánatos a szervezetemben, aztán inkább felhívtam az ügyeletes doktort. Ő behívott a rendelőbe, megmérte a pulzusomat, nagyon szép kifejezéssel – tapasztalt orális dehidrációt is? – megkérdezte, hogy hánytam-e vagy csak fostam. Aztán pár percig gyógyszereket keresett, mialatt én megpillantottam az amúgy tisztának tűnő folyosón átszaladó apró kisegeret. „Talán jó, ha tudja, hogy ott van egy patkány”, közöltem az orvossal, erre ő széles mosollyal kezet rázott velem, és gratulált, hogy milyen jó megfigyelő vagyok. Ezután megitatott velem egy liternyi hidratálósót, adott pár paracetamolt, és garantálta, hogy jó éjszakám lesz. Ha pedig esetleg maradnak a tünetek, jöjjek vissza másnap a maláriateszt miatt. Egyébként nagy volt a pofám a múltkor: igenis vannak szúnyogok Kartúmban, és csípnek is. De jelenleg legalább nincs kimondott maláriaszezon.

Csámborgok a konténerek között egyik tréningről ki, másikra be, közben igyekszem leadni a huszadik kötelező, kitöltött formulát (ha épp bent van a hivatalnok, insallah). A vörös homokon gázolva mellém kerül egy bangladesi kinézetű, egyenruhás férfi: „Orosz vagy?” Nem. „Ja, jó.” Tréningünk utolsó napján rajta kívül még két ember firtatja a nemzeti identitásomat, és az egyikük többé kevésbé meg is győz, hogy valahol Szíria környékén kell keresnem az igazi őseimet.

A tegnapi biztonsági bevezetés után, amelyen kb. két órán keresztül a lehetséges terrorista- és egyéb veszélyekkel fosattak minket, elkövettünk egy kisebb vakmerőséget. Ketten lányok végigsétáltunk egy olyan tízenöt perces utat a félsötétben – inkább sötét, mint nem, mert a nap komolyan lenyugszik háromnegyed hétkor egy pillanat alatt, közvilágítás meg nem nagyon van. Szóval hiába voltunk mindketten hosszúnadrágban, a vállaimat pedig még sál is fedte, nagyon egyértelmű lehetett, hogy két nyugati nő keres magának kaját este nyolc után. Amikor otthon minden macsó füttyentésre azonnal beintettem, még nem tudhattam, hogy milyen, ha az összes kocsi, tuktuk és teherautó rádudál vagy rávillogtat az emberre.

Végül egy egyiptomiak által üzemeltetett pékségben kaptunk egy-egy ajándék sütit és eligazítottak egy sarkon túli étterembe, ami nem volt ott. Inkább hazafelé vettük az irányt, és örültünk az ismerős élelmiszerboltunk látványának. Itt végül bevásároltunk kecskesajtból, pitából és gyümölcsléből, összesen hat szudáni fontért (hatszáz forint). Azt sem gondoltam volna, hogy grapefruit- vagy bármilyen más gyümölcs levéből egyszerre meg tudok inni három decinél többet, de tegnap este tizenöt perc alatt elfogyasztottam egy egész literrel, ma pedig ugyanezt hasonló eredménnyel ismételtem.

A különféle geo-, politikai- és biztonsági tréningek közötti szünetben beugrottam egy szendvicsért: egy fontért (száz forint) kaptam kiflibe kent babpürét, amire kértem még padlizsánkrémet is (ez sokkal savanykásabb, mint otthon) plusz egy fontért. A kísérletem, hogy megnyerjem magamnak a büfést, nagyjából sikerült: háromszor próbáltam némileg eltérő kiejtéssel mondani azt a szót, hogy „taib”, ami azt jelenti, hogy „jó”. Amikor végre megértette, rákérdezett, hogy honnan jövök, majd rávágta, hogy a mobilját Magyarországon gyártották. Mondhatni, egy újabb bizonyíték a finn-magyar rokonságra.

Mielőtt még belemennék az utazás és megérkezés gyönyörűségeibe, meg kell említenem az első nap fénypontját. Talán nem is adekvát fénypontnak nevezni, hiszen egy pont az nem ölelhet fel tetemes időmennyiséget. A helyi bankszámlánk megnyitása ezzel szemben kerek 5 öt ÖT órát igényelt. Ennek az időnek az eltöltése pedig többnyire a balról a jobb lábra való testsúly-áthelyezéssel telt, illetve a nigériai rendőrség kontingensével való ismerkedéssel. Ők Dárfúrba indulnak a héten, ígyhát nekik is kell egy bankszámla, mert anélkül nincs fizetés. Közben pedig megosztották velünk a véleményüket a szudáni konyháról – „rizs reggelire, rizs ebédre, rizs vacsorára, keményítő, keményítő, keményítő, nekem viszont táplálék kell!” – és a biafrai háborúról, ami némelyük szerint pusztán felfújt konfliktus volt egy kisebbség elégedetlensége miatt. Küldetésemnek fogom tekinteni, hogy ittlétem alatt találjak egyet a többszáz ezer lemészárolt biafrai rokonai közül, aztán leírjam, hogy ő miképp vélekedik.

"A meflokin (ami egy kémiai vegyület) számos betegen pszichiátriai zavarokat okozhat, melyek a szorongástól, paranoiától és depressziótól a hallucinációig és pszichotikus viselkedésig terjedhetnek. Egyes esetekben a tünetek sokáig fennállhatnak, jóval a kezelés abbahagyása után is. Ritka esetekben öngyilkossági gondolatok és öngyilkosság is előfordult, de a gyógyszeres kezeléssel történő összefüggés nem igazolt. A Lariam megelőző kezelés alatt jelentkező pszichiátriai tüneteket, mint pl. akut szorongás, depresszió, nyugtalanság vagy zavartság úgy kell tekinteni, mint egy súlyosabb pszichiátriai zavar első jeleit. Ilyen esetben a kezelést abba kell hagyni, és más gyógyszerre kell áttérni."

Tisztában vagyok vele, hogy akár még a C-vitamin hosszan tartó szedésének is le lehet írni számos mellékhatását (mint amilyen a vesekő kialakulásának lehetősége). De egy csomó személyes történetet hallottam külföldi önkéntesektől rémálmokról, hajhullásról meg hallucinációkról, és nem hiszem, hogy pont ez fog hiányozni. Olvastam egy fickóról, aki be akarta járni Afrikát, ezt tekintette élete utazásának, csakhogy a Lariam mellékhatásai már az elején kiütötték, és mivel senki nem ismerte fel, hogy mellékhatásoktól, nem valami rejtélyes betegségtől szenved, egy teljes évébe került, mire egy kicsit jobban lett.

Szóval maradok a szúnyogirtónál és a moszkítóhálónál, és valószínűleg 35 fokban is hosszúujjúban fogok aludni. Mellesleg az oltóorvos is ezt javasolta annak ismeretében, hogy hosszú hónapokra tervezem a szudáni tartózkodást. A kolera elleni szer első adagját egyébként megittam (a másikat jövő héten kell), és a napnál is világosabb, hogy nem remekül működik együtt az Unicummal. Vagy legalábbis volt mire fogni az arcomon hirtelen, meghatározhatatlan alakzatban feltűnő piros foltokat.